Isteni egy termék. Volt szerencsém tesztelni, és továbbra is használni fogom.
Tökéletes a reggeli rohanásban mivel egyszerre tudom felvinni a nappali hidratálóm és a fényvédőm. Biztosan újravásárolom.
Tokeletes hidratalo a mindennapokra is! Plane ilyen telies idoben, amikor extran igenybeveszi az idojaras az arcot
Remek nappali krém, tavasztól kifejezetten szerencsés a fényvédelem. Reggeli arctisztítás után használom, könnyen felvihető, pillanatok alatt beszívódik, nem hagy foltot vagy ragacsos érzést, csak puha, védett és hidratált arcbőrt. Szeretem, hogy illatmentes!
Kiválóan hidratál és hamar felszívódik a krém.
Kedvenc termék lett, a kombinált bőröm legjobb barátja. A T-vonalon kívül eső száraz, hideg hatására kipirosodó, részen teljesen sima és hidratált lett tőle a bőröm. Nagyon jól sminkelhető rá, nem "veszett össze" semelyik smink termékemmel sem.
Nagyon jó, hogy a nappali krém már tartalmazza a fényvédőt is, így 2 az 1-ben megoldást nyújt.
Nagyon tetszett a krém állaga, hamar beszívódik, jól lehet rá sminkelni.
A bőröm nagyon szereti, nem fényesedik ki napközben sem tőle. Jó állag. Egy negatívum, hogy lehetne magasabb a fényvédelme.
Az illatát nem tudom megszokni, de nagyon jó kis krém. Biztosan ezt fogom nyárra is beszerezni.
Nagyon megszerettem ezt az arckrémet, egész nap hidratáltnak érzem arcbőröm, könnyen beszívódik használatkor.
Nagyon jó termék száraz bőrre. Ajánlom mindenkinek. Nem hagy zsíros érzetet, könnyen beszívódik, nem irritálja a bőrt. Biztosan újra veszem ha elfogy
Konnyen beszivodo krem, idealis smink ala. Telre kivalo valasztas lehet a 25-os spf miatt. Annak ellenere hogy kemiai, nem csipte a szemem :) Ha picit magasabb spf lenne benne, akkor 5 csillagot erdemelne.
Ideális fényvédő, Szuper sminkalap. Tökéletesen hidratál a nap 24 órájában.
Nagyon megszerettem a terméket. Tökéletesen ápol és hidratál.
Nagyon jól hidratál, nem zsírosít, nem lesznek tőle aknék. Enyhén fénylik a bőröm utána de nem zsírosan.
Nagyszerű termék, ami nem nehezíti el a bőröm, könnyen lehet rá sminkelni és nem fényesedik az arcom tőle. Ha pedig 30-as SPF lenne benne, tökéletes lenne.
Igazán jó krém, nekem picit sok smink alá, hamar átfénylik. Télre szuper választás, nagyon száraz bőrűeknek ajánlom.
Nagyon kellemes az állaga, sminkeléshez is tökéletes, emellett nagyon jó, hogy fényvédőt tartalmaz.
Egyszerűen zseniális ez a termék. Mind közül a kedvencem!
Nagyon kedvelem a terméket illatanyag mentessége, kellemes állaga és hidratáló tulajdonsága miatt. Külön pozitívum, hogy megfelelő fényvédelmet is biztosít.
Könnyed hidratáló és fényvédő! Szeretem!
Álltalába én reggel használtam nagyon tetszett hogy nincs illata. Könnyen beszívódó krém.
Tökéletesen hidratál. Nekem pont elég a benne talalhato SPF. Nem hagy fehér nyomot az arcon. Könnyen beszivodik, lehet rá sminkelni. Pici natur naptej illatot érzek amikor felviszem. Nagyon megszerettem.
Kivalo nappali viselet! Imadom hogy ilyen konnyu allagu es hamar beszivodik! ????
Jó kis hidratáló nappali krém, erre a téli időszalra pont megfelel (nyárra kevés lenne az spf értéke). Könnyen beszívódik, nem hagy fehér réteget, nem okozott pattanásokat és nem is szárította az arcbőrömet. Összességében elégedett vagyok vele, bár nem minden bb krémmel/alapozóval működött nálam jól, de ez lehet az én macerás bőröm miatt is. Sokszor ezért inkább csak magában használtam és nem kentem fölé semmilyen színezett krémet, úgy tökéletes volt.
Úgy gondolom, hogy kintre kevés az SPF25, így ezt a terméket akkor szoktam használni, ha egész nap bent vagyok, ablak mellé ez pont elég védelem. :) Minden megvan benne, ami a tökéletes nappali arckrémhez kell: könnyen eldolgozható, az SPF ellenére is hamar beszívódik, nem hagy fehér réteget. Sokáig hidratáltnak érzem a bőrömet.
A legjobb benne a fényvédelem és hogy kellemesen hidratál,anélkül hogy zsíros,ragacsos érzetet adna.
A fényvédelemtől a legjobb arckrém amit valaha is próbáltam. Minden reggel felkentem az arcomra, és pár nap után szemmel láthatóan javult az arcomon a bőr. Imádom, mindenképp csakis ajánlani tudom!
Számomra meggyőző volt a termék. Tudtam rá sminkelni és napközben sem rontotta az összképet. Egy remek mindennapos fényvédő lehet.
Tökéletes krém a téli időszakban, nem zsírosít, hamar szívódik, és nagyon puha lesz a bőr utána, és még fényvédőt is tartalmaz ami miatt külön a kedvencem lett.
A kiszerelés szuper, kicsit zsírosít. Nem rossz krém.
Nagyon száraz és érzékeny arcbőrőm van, de mikor használom ezt az arckrémet semmi probléma nem jött elő szóval nagyon örülök ennek és plusz pont hogy még fényvédő is van benne! Semmi illat !
Nagyon megszerettem ezt a terméket, mivel fényvédelmet is nyújt. Nem okozott irritációt, könnyen felszívódik.
Nagyon szeretem ezt a terméket, mert hatékonyan hidratálja az extra száraz és érzékeny bőrömet. Emellett a fényvédőt is tartalmaz, ami nekem alap egy nappali hidratálónál, hogy óvjam a bőrömet.
plusz pont amiért van benne SPF, olyan mint a többi cerave termék, a legjobb
Az előző véleményben azt írtam hogy estére használom. Összekevertem a fényvédő nélküli párjával ???? szóval: téli-őszi időszakban tökéletes nappali arckrém, gyorsan beszívódik és szépen lehet rá sminkelni.
Kellemes arckrém, nem pattogtam ki tőle, érzékeny bőrre is bevált. Estére használom, arclemosás után. Gyorsan beszívódik, mégis jól hidratál.
Egyszerűen zseniális! Remek állaga mellett nem kell külön fényvédőt kennem,mert ebbe a kis csodában van egybezárva.
Kombinált bőrömön sem képzett filmréteget, könnyen eldolgozható, és jól hidratál.
A tesztelésnek köszönhetően megismerhettem a terméket. Azt kell mondjam a CeraVe termékcsalád lett igazán befutó a bőrömnek. Táplált, hidratált. Imádom.
Hámlásra hajlamos a bőröm, így nagy segítség volt számomra ez a krém, elmúlt tőle a hámlás!
Kellemes használat, tényleg szuper hidratáló (zsíros arcbőrömön is). Az spf csak az extra. ;)
A folyamatos küzdelmem a jól hidratáló nappalai arckrém megtalálására véget ért. Illat-anyagmentes így még csak az sem zavar.
Az egyik kedvenc fényvédős hidratálóm lett. Nem pereg le, gyorsan beszívódik.
A kedvenc termékem, így télen nagyon szeretem használni, hiszen egyben fényvédő és hidratáló. Nem hagy zsíros érzetet a bőrön és ha rásminkelek se csillog át rajta napközben sem. Nagyon könnyed a textúrája, tuti újra fogom venni!????
Főleg késő ősztől tél végéig szoktam használni, utána már nagyobb SPF-re váltok. De ebben az időszakban nr. 1
Nagyon praktikus a pumpás kiszerelés, és a fényvédelemmel ellátott hidratálókrém, mert ezzel időt spórol reggelente.
Tökéletes választás , a tavaszi, őszi és téli időszakra , nagyon jól hidratál és nem kukacosodik össze az alá felkent szérumokkal . Az alapozóval sem ül meg a ráncokban és redőkben .
A reggeli rutinom részévé vált a téli napokban. Nagyon jól hidratál, kellemes textúrájú.
Gyorsan beszívódik, nagy hagy zsíros érzetet. Jól lehet rá sminkelni, nem csillog tőle a kombinàlt bőröm sem. Jók az össszetevői és pihe puha az arcom a használata után.
Végre egy olyan nappali krém, amit bátran merek használni napsütésben is! A reggeli arc tisztítás után bátran fel tudom kenni, hisz nem tömíti el a pólusokat! Imádom
Szuperül hidratál
Nagyon jó krém! Nem zsírosodik tőle a bőröm más fényvédőkkel szemben. Mindnekinek ajánlom :)
Könnyen felszívódik, nagyon kellemes!
Szuper gyorsan beszívódik, nem hagy fehér foltot. Kár hogy csak SPF25.
Hamar beszívodik és nem lesz a bőr zsíros tapintású tőle. Smink alá is jól használható, könnyen lehet rá sminkelni. Nagyon jól hidratál és fényvédő faktor is van benne.
Fényvédős hidratálóként meglepően fényvédős az állaga, sűrűbb, zsírosabb krém. Nem szívódik be teljesen, de ez nem zavart, előtte is használtam fényvédőt, azoknál sokkal kellemesebb.
Tetszik a krém állaga,finom illatú és jó a bőrömnek.
Kötelező eleme a reggeli rutinomnak, kiválóan hidratál, minden káros összetevő nélkül és a legjobb, hogy SPF25 fényvédelemmel van ellátva, ami a hűvösebb időszakokra tökéletes. Nem miteszerképző. Bátran ajánlom mindenkinek.
Végre egy hidratálókrém, amiben van megfelelő mértékű uv sugárzás elleni védelem! A nyári hónapokban biztos, hogy kiegeszítem majd, de télen non plus ultra!
Nagyon hatásos. Kellemes érzéd az arcon
Kiváló állagú krém, ami a nyári hónapokban is hozzájárulhat a szép bőrhöz és a bőrvédelméhez.
Jó állaga van a krémnek, szeretem, de néha pirosdást okoz más termékekkel.
Kicsit testesebb krém de nem zavaróan. Jól hidratál és a fényvédelem fontos de kevés benne az a 25 SPF
Pozitívum, hogy végre egy illatmentesnek hirdetett, valóban illatmentes termék. Az állagával nem voltam megelégedve, nagyon összeállt, pergett le a bőrömről. Illetve mivel nekem nagyon érzékeny a bőröm, sajnos valamelyik összetevővel allergiás reakciót váltott ki, égette, szárította a bőrömet, ki is pattogott. A termék nem curently-free, ami számomra fontos kritérium. Nekem sajnos nem vált be.
Számomra eddig ez a legjobb hidratálókrém hiszen SPF tartalommal is rendelkezik mindemellett pedig könnyen beissza a bőröm, és egész napos védelmet nyújt.
Fontosnak találom a megfelelő fényvédelmet az év bármely napján, ez a krém pedig szuper lehetőséget biztosít
Legjobb SPF-es hidratáló, amit próbáltam!
Csodás tápláló hatású krém, érzékeny bőrűeknek kifejezetten ajánlom
Összességében ez egy jó nappali krém, teszi a dolgát, ami nekem nem tetszik, hogy csillog tőle az arcom.
Nagyon jól hidratál, viszont nem tetszik a finis látványa. Nagyon zsíros hatású tőle a bőröm, sajnos nagyon csillog, valószínűleg a fényvédő miatt. A beszívódással nincs gond elég gyorsan beszívja a bőr.
A reggeli rutinom állandó része lett ez a krém, annyira szuperül hidratál és imádom hogy fényvédős!
Nagyon szuper, hogy fényvédőt is tartalmaz ez a hidratáló, ez nálam mindig szempont, és jól is működik, jó hidratáltságot nyújt, nem irritál, viszont az én bőröm kissé fénylik tőle, ami picit zavaró.
Összességében szuper krém. Tényleg hidratál. Nekem egy kicsit nehezebb állagú, mint amilyen jól esik, de ez bizonyára a fényvédelem miatt van és egyébként ennek ellenére könnyen beszívódik.
Mindenkinek csak ajánlani tudom! Könnyen beszívódik a bőrbe , és azonnal látható a változás!
Csodás állag, könnyű adagolás, és hatékony is!
Használata után zsírosnak éreztem a bőröm de szerintem a hidratáltság miatt volt furcsa érzés, még hozzá kell szoknom. Plusz pont hogy széles spektrumú fényvédőt tartalmaz.
Maximális hidratálás, nekem nappali krémnek kicsit zsírosabb, nehezebb rá sminkelni.
Az egyik legjobb fényvédő, amit használtam. Lehetne magasabb a fényvédő faktora is, mert nyárra nekem ez kevés, viszont télen/kora tavasszal szuper.
Nagyszerű reggeli krém, láthatóan hidratálja a reggeli arcbőröm, szépen tudok rá sminkelni is.
Jól hidratál,gyorsan beszivodik,kellemes illat,szuper az állaga. Nagyon jó termék
Jó választás bármelyik évszakban! :)
Trnd projekt keretein belül van lehetőségem tesztelni a terméket. Nagyon szeretem. Minden reggel ezt használom az arcomra, hiszen a termékkel egyszerre elintézhetem a hidratálást és a fényvédelmet is. Az arckrémnek nagyon kellemes állaga van, gyorsan beszívódik, és nem hagy kellemetlenséget maga után a bőrön. A fényvédelem pedig egy plusz pont. Bátran ajánlom mindenkinek.
Nem rossz kis termék, de azért néhány dolog nem tetszett. Pozitívum, hogy nem hagy fehér réteget az arcon. Viszonylag könnyen eloszlatható és azért pár perc alatt fel is szívódik. Hidratál is rendesen, de sajnos nekem lepergett napközben maga a krém. Az utóbbi miatt sminkelni sem volt egyszerű rá és ez nekem nagy hátrányt jelentett.
Télre kifejezetten kellemes az arcbőröm számára, picit gazdagabb, zsírosabb állagú, kiválóan hidratál. 3 pumpányit alkalmazok a megfelelő fényvédelem miatt és azt kell mondjam nem lesz sem fehér, sem túlontúl fényes a végeredmény, nyáron azonban a bőröm kevert típusa okán nem használnám ezt a formulát.
Felkenéskor gyorsan felszívódik, könnyű eloaszlatni. Egy idő után fényes lesz tőle az arcbőr. Más baja nincs, teszi a dolgát, a száraz részeken 1-2 alkalom után javít.
Az arckrémet már 2 hete használom minden nap :) Nagyon pozitív véleménnyel vagyok a termékkel. A napi rutinomba teljesen beleépíthető. Jól rétegezhető, azaz nem "potyog le" rólam akkor se, ha a krém előtt már különböző szérumokat használtam. Egész nap puha érzetet ad. Nagyon könnyedén tudtam sminkelni is a krémre, ha arról volt szó. Amit negatívumként mondanék, bár ez se feltétlenül az. Számomra sokkal-de sokkal ideálisabb lenne ha SPF25 helyett SPF30 lenne (mert a t
Közepes textúrájú, könnyen beszívódik és nem hagy maga után ragacsos vagy fényes érzetet. Nálam hatalmas kedvenc lett.
Illata nekem erős, zsíros érzést hagy a bőrön. Szemet minden képpen kerülni kell, mert irritál.
Végre rátaláltam a megfelelő hidratáló és fényvédő krémre egyben. Annyi fényvédőt kipróbáltam már, de eddig mindegyiktől zsíros lett a bőröm vagy nem szívta be rendesen. Szerencsére ennél ilyeneket nem tapasztaltam. Felkenem a krémet, várok egy kicsit és már kezdhetem is a reggeli sminkemet. Kíváncsian várom, hogy nyáron, hogyan fog teljesíteni ha melegebb lesz a levegő. Tuti, hogy újra vevős termék.
Másik nagy kedvencem. Télen nem csak az fény ellen de még a hideg szél okozta szárazság is megszüntethető vele.
Autóbuszvezető révén nagyon sokat van kitéve az arcom a napfénynek ezért fontos, hogy a legjobb védelmet kapja hidratáltság mellett. A legjobb amit kipróbálhattam!
A legnagyobb meglepetés volt számomra, a korábbi fényvédőimet ő rá fogom lecserélni, megéri az árát, nem hagy fehér réteget a bőrön, a primer és alapozó nem “kukacosodik” tőle, szerelem már az első pillanattól!
Számomra nagyon fontos a fényvédelem, s ez a termék a hidratálás mellett ezt is megadja. Könnyű állagú, jól felszívódik, enyhén fényes finisht hagy maga után. Remek smink alap!
Kedvenc! Smink alatt is tökéletesen használható és a fényvédelemnek köszönhetően megőrzi bőröm fiatalságát!
Csak pár hete használom, de máris a reggeli bőrápolási rutinom kihagyhatatlan lépése! Hihetetlen könnyű viselni, külön pluszpont a fényvédelemért!
Könnyen beszívódik, nem hagy fehér nyomot maga után. Picit fényes a finish, de mattítom púderrel. Két ujjhossznyi mennyiséget használok arcra, egyet a nyakra.
Megtaláltam a téli fényvédőmet! :) Kellően hidratál, nem kukacosodik akkor sem, ha előtte más szérumokat használok is, szépen beszívődik és nem lesz diszkógömb-fényességű a fejem tőle. Nagyon elégedett vagyok vele, többeknek is ajánlottam és ők szintén. Az SPF25 nyárra nekem kevés, de télen tökéletes!
Megtaláltam a tökéletes nappali arckrémet! Minden szükséges dolog megtalálható benne, hialuronsav, niacinamid, fényvédő. Mindemellett illatmentes is, semmilyen vegyszerszag nem érezhető rajta. Puhává és frissé varázsolja a bőrömet.
Hidratál és kellemes
Hatalmas előnye hogy fényvédő is van benne. Állagra első ránézésre nagyon sűrű de felkenéskor ez teljesen megváltozik. Könnyen beszívódik, gyönyörűen lehet rá sminkelni.
Azért adok 3 csillagot, mert az én vegyes bőrömet sajnos zsírossá tette, és picit piros is lett a bőröm. Viszont, itt a vegyes a titka ennek az oknak. Gondolom akinek száraz a bőre sokkal jobban ápolja és gondoskodik róla ez a krém. ????
elég régóta kerestem nem kukacosodó, fényvédős nappali krémet amitől nem fénylik az arcom fél óra múlva - jelentem, megtaláltam :) nagyon tetszik!
Smink alá tökéletes és örülök, hogy fényvédős, így egész évben védi a bőrömet. Puhává, simává teszi a bőrt.
Nagyon fontos a nappali SPF védelem és mivel ez a termék már tartalmazza, így nem kell még egy réteg fényvédőt felkennem, plusz esélyem sincs elfelejteni.
Nagyon jó a textúrája a krémnek de az én bőrömnek picit zsíros. De nagyon ajánlom érzékeny bőreknek!
Egy projekt keretében nyílt lehetőségem kipróbálni a terméket. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Könnyed, kicsit zsírosabb textúrájú, azonban nagyon jól hidratál és használat után nem csillog tőle a bőröm. A fényvédelem meg hatalmas plusz.
Jól beszívódik és nem hagy ragacsos érzetet a bőrön. Tökéletes a téli hidratáló-fényvédőzésre.
Nagyon tetszik a krém, nem hagy olyan érzetet, mintha naptej lenne az arcomon. Kifejezetten szeretem, hogy nincs benne parfüm. Kicsit fényessé teszi a bőrt, de nem zavaró.
Szuper jó formula, nem ragacsos, nem hagy zsíros érzetet a bőrön. Gyorsan beszívódik
Napi rutinból része és nekem bevált
Nem gondoltam volna, hogy az én kombinált bőröm ilyen jól viseli majd. Nagyon gyorsan felszívódott a krém, és szuperül hidratálta a bőrömet a hideg séták alatt.
Pont ilyen hidratálót kerestem. Nappalra tökéletes ebben a hideg időben és a benne levő fényvédelem csak dob rajta. Érzékeny bőröm nagyon szereti.
Minden reggel használom a terméket, egyszerűen nagyszerű!
Nagyon szuper krém. Hamar beszívodik és nem lesz tőle olajos a bőröm.
Vegyes érzelmeim vannak. Kicsit piros elsőre az arcom tőle, mikor felviszem. Ez elmúlik, de valószínű, hogy nem teljesen passzolunk. Viszont fehér réteget nem hagy, és jól táplál így télre. Ami zavaró az olcsó naptej íze a számban (nem kenem a számra természetesen), valahogy mindig érzem. Sajnos a fényvédő összetevők tipikus széles spektrumú, de elavult fajták. Ennél már vannak modernebb fizikai fényvédő alapanyagok. Az állaga kissé nehéz, de fényvédőnél erre kicsit számít is valahol az embe
Kedvenc fényvédő főleg ősszel télen! Külön plusz hogy Niacinamidos, könnyed, hidratál, nagyon szeretem.
Tökéletes nappali arckrém. Nem hagy zsíros érzetet a bőrön, gyorsan beszívódik, és jól hidratál. Együtt használom az éjszakai krémmel, és ennek köszönhetően eltűntek a száraz foltok az arcomról. Már az első használat után sokkal puhább és hidratáltabb volt a bőröm.
Könnyed állagú, gyorsan beszívódik, nem hagy zsíros érzetet.
Sajnos nem lett kedvencem állagra teljesen jó nem hagy ragacsos érzetet viszont napközben csúszkál és belefolyik a szemembe:/
Nagyon könnyed kellemes krém, nem hagy zsíros érzetet a bőrömön.
Vízesebb állagú krém, jól hidratál, gyorsan beszívódik. Nekem ebben a télies hideg időben nem volt elég hidratáló a bőrömnek. Illatanyagmentes, ezért az én nagyon érzékeny arcomra is rá mertem kenni, semmi allergiás reakciót nem váltott ki. Tavasszal és nyáron a legjobb választás szerintem!
Az én arcbőrőmnek túl zsíros. Felkenés után zsíros és fényes réteg marad az arcomon, nehezen szívódik be. A flakonja kiváló az adagolóval, a nagyon száraz bőrű ismerőseim szeretik.
Sajnos alapvetően úgy veszem észre, hogy érzékeny vagyok a fényvédőkre. Próbálgattam azért ezt is de sajnos nekem nagyon kukacosodott, sminkelni nem tudtam rá.
Nagyon szkeptikus voltam ezzel a krémmel, ugyanis eddig nem sikerült megtalálni azt a krémet, amit szeret a bőröm. De ezt imádja, így én is nagyon megszerettem. Kellemes állagú és illatú.
A reggeli arcápolási rutinum legújabb tagja. Nagyon tetszik hogy könnyedén beszívja a bőröm, és hogy nem kelt zsíros hatást. Könnyedén kenhető, és még a nap káros sugaraitól is véd. Egyszerűen imádom! :)
Ebben a téli időszakban is jó ez a fényvédő, nagyon hamar beszívodik és hidratáló. Kellemes érzést ad :) nagyon kevés kell belőle, igazából nagyon megéri.
Pár napja minden reggel ezt használom, kellemes állagú fényvédő krém. Könnyen beszívódik, nem okoz irritációt.
Imádom ezt a krémet! Az adagolója egyszerűen tökéletes, és két hét napi egyszeri használat után érezhetően puhább a bőröm. Korábban látszott is hogy száraz a T vonalam főleg ha alapozót is kentem rá, most viszont egyenletes a bőröm. Csak ajánlani tudom!
Tesztelés során kaptam meg ezt a terméket és másik két társát. Sajnos nem lettünk barátok, nagyon csípte az arcom és kipirosodott tőle.
Az egyik kedvencem lett! Egesz nap hidratált bor, pedig csak reggel kentem be vele. Selymesse, puhava valik az arcom, egyaltalan nem hagy maga utan zsiros erzest, es a benne talalhato fenyvedo nagy pluszt dob nekem ra :) Gyorsan beszivodik, nem ragacsos. Az elejen kicsit surunek talaltam, igy nehezebben oszlattam el, de raereztem :)
Olyan napokon használom leginkabb, mikor tudom, hogy nem hagyom el a lakást, mert “csak” 25ös. Szeretem, kellemes érzetet hagy maga után, nem zsírosodik tőle az arcom.
Ettől a krémtől végre nem maradt egész napra zsíros érzetű a bőrőm. Sokkal szebb, puhább lett az arcom.
Szeretem ezt a krémet mert hamar felszívódik és jól rétegelhető.Nekem fontos a napvédelem még télen is, viszont sok fényvédő zsíros hatást kelt, vagy darabos, de erre az arcápolóra egyik sem jellemző.Érezhető védelmet nyújt bőrömnek. ❤️
A reggeli rutin alapvető eleme. Ez az a bizonyos, "ha nincs kedved, erőd, időd, akkor is muszáj" termék ????
Szintén nappali krém nálam. Főként az őszi/téli időszakban . Szereti a bőröm. Nem hagy kellemetlen réteget.
Nagyon szeretem, nem tömíti el a pórusaim és szuperül hidratál nem is beszélve az spf-ről.
Reggeli rutin részeként a c-vitamin szérummal kicsit kukacoskodik, de napközbeni újra kenésnél szuper.
Gazdag hidratáló krém, mely érezhetően táplálja a bőrt, miközben nem nehezíti azt el, nem kelt zsíros érzetet, könnyen beszívódik.
Nagyon jól hidratál
Eddig télire nagyon bevált a termék! Alapvetően kombinált a bőröm (zsíros T-zóna, szárazabb orcák), ez a krém viszont kellőképpen hidratál, a fényvédő is szerintem elég, ami benne van erre az időszakra.
Az eddigi legjobb SPF-es krém, amit használtam téli időszakban! Nagyon száraz bőrűként ez a termék egy téli aduász! ????
Számomra nagyon tökéles arckrém végre! Nem zsírosodik tőle a bőröm, tudok rá sminkelni, védi és hidratálja az arcomat! És a legjobb benne, hogy még az én extrém érzékeny bőröm sem pirosodik ki tőle. Nagyon örülök, hogy rátaláltam.
Nagyon jó az állaga,hamar felszívódik nem hagy zsíros érzetet maga után szuper hogy fényvédős sminkalapnak is kiváló
Nagyon szuper, szépen beszivja a bőröm, nem marad utána zsíros érzésem viszont finom, puha. Egyetlen negatívumot tudok csak írni, hogy lehetne 30 vagy megjobb lenne ha 50 faktoros lenne,ezért a 4 csillag de téli időszakra mindenképp jó döntés.
Nagyon elégedett vagyok az arckrémmel. Téli Időszakban sokat szenvedek száraz, fájdalmas arcbőrrel de mióta a Cerave arckrémet használom mindig hidratált marad a bőröm. Tetszik, hogy nem nehéz állagú, hamar be szívódik és imádom, hogy egyben SPF védelmet is nyújt.
Kifejezetten szeretem ezt a készítményt, a reggeli készülődés előtt rakom fel, majd a sminkkel egész nap rajtam van. Ajánlom ezt a terméket, főleg ilyenkor télen a hideg időben!
Puha és hidratált lesz tőle az arcom!
Téli időszakra tökéletes, minden nap használom! Nem nehezíti el a bőrt, nem zsírosít.
Az első használat után megszünt a pirosság, a feszülès és a viszeketés az arcomon. Könnyű felhasználás, praktikus adagoló
Ez a másik abszolút kedvenc! Nagyon puha és hidratált lesz az arcom tőle. Ajánlom mindenkinek! ????
Nagyon szeretem ezt az arckrémet,nagyon érzékeny arcbőrőm féltem is az elején hogy a megszokott krémem helyett ezt kenem fel, de hatalmas pozitiv csalódás lett! Imádom egyszerűen plusz pont a benne lévő spf25
A plusz fényvédelem remek ebben a krémben. Így télre igazán tökéletes. Gyönyörű hidratált utána a bőröm.
Tavasszal én már vettem egy tubus fényvédőt, én így már kicsit hamarabb teszteltem, viszont most a trnd biztosított még egy flakonnyit és azt kell mondanom, hogy továbbra is nagyon szeretem ezt a terméket! Egyetlen negatívuma, hogy nyáron a nagy melegben, rögtön kilöki magából a bőröm, hiába kenem fel vékonyan, 10-20 perc és tiszta olajos lesz a bőröm. Ameddig nincs 35+ fok addig nyugondtan tudom használni, viszont miután berobban a trópusi meleg, sajnos nekem el kell felejtenem ezt a terméket.
Nagyon szeretem! Szuper, hogy fényvédőt is tartalmaz, minden nap használom, a bőrképem sokkal egyenletesebb, szebb! Smink alá is tőkéletes!
Azáltal, hogy SPF-t is tartalmaz, tökéletes nappali krémnek alapozó alá, száraz bőr hidratálására. Télen-nyáron is kedvenc lett!
Nagyon jó és hatásos krém, az állaga tökéletes!
Egy nagyon könnyű gyorsan felszívódó fényvédős krém ami télen pont ideális. Persze kicsit fényesebb a zsíros bőrömön, de egy kis púderrel orvosolható ha valakit nagyon zavar.
Hamar beszívódik, szépen hidratálta a szárazabb foltokat a kombinált arcbőrömön. Nagy plusz pont, hogy minden probléma nélkül tudtam rá sminkelni! ☺️
Ez az első napvédő arckrém, ímitől nem lett olyan az arcbőröm, mint egy tinédzsernek. Imádom. Jó állaga van, könnyen beszívódik. Valószínűleg, fogok még ilyet vásárolni.
Jó nappali krémnek, hidratál, a 25 faktor így télen jó, viszont nyáron rá szükséges még kenni plusz naptejet
A kedvenc CeraVe hidratálóm! A reggeli rutinom része, amit garantáltan észre sem veszek egész nap. Nagyon örülök neki, hogy egész nap csinálhatok bármit, mégis védve vagyok a káros UV sugárzástól. Nagyon szuper!
Gyorsan beszívódik. Könnyen kenhető. Nincs illata. Szuper krém.
Eddigi legjobb fényvédő a piacon, amit használtam. Könnyed, nem zsírosodik tőle a bőröm. Nagyon tetszik a tubus végén található kialakítás, így még véletlen sem tudok "túl sokat" nyomni. :)
Nagyon szeretem, nem ragad a bőröm miután felkenem és sminkalapnak is tökéletes.
Nappali krémnek tökéletes. Nem hagy ragacsos érzetet, gyorsan beszívódik.
Nagyon szuper termék. A száraz bőröm szinte azonnal helyre hozta. Biztos hogy újra veszem. Imádom nagyon szeretem reggel felkenni. Ha nem sminkelek újra szoktam nap közben kenni. Egyet sajnálok csak nagyon hogy csak 25 SPF. De télen kedvencek között marad.
Tökéletes hidratáló krém, reggeli rutinom elengedhetetlen kelléke lett. Különösen pozitívum a fényvédelem.
Nagyon kellemes meglepetés ez a krém nekem. Amellett, hogy fényvédőt is tartalmaz, ebben az időben, pont egy ilyen tartalmas krémre van szükségem. Tökéletesen hidratál, de elég testes is az állaga. Gyorsan felszívódik, sminkelés előtt is tökéletes. Csak ajánlani tudom!!!
Tesztelem még a krémet, egyszer tapasztaltam eddig hogy "kukacosodik", tehát nem szívódik be a bőrbe, hanem mint egy bőrradír ledörzsölődik. Egyébként meg vagyok vele elégedve
Könnyű elkenni, nem hagy kellemetlen réteget, de lehetne magasabb a faktorszáma.
Egyszerűen imádom hidratál és véd
Szuper hidratáló, ami még a naptól is óvja a bőrt. Szép hidratált lesz a bőröm tőle.
A kedvenc Cerave termékem lett! Nem kell sok belőle, testes krém, mégis hamar beszívódik és nem hagy zsíros érzetet és imádom, hogy fényvédős! BB krém alá is használom. Biztosan újra vásárolom!
Bőrtípusomnak nem felel meg, de a pigmentfolt megelőzésére alkalmas !
Könnyen eldogozható, nem hagy fehér réteget. Egyetlen probléma,hogy nem mattul le teljesen, fényes marad utána az arc, akinek viszont ez elhagyagolható szempont, annak nyugodt szívvel ajánlom, szuper termék.
Életem végéig használni fogom! Kimerem jelenteni, hogy soha nem volt még ilyen jó állapotban a bőröm, mint a hidratáló krém használata alatt!
Puha tapintás Selymes érzés Gyors felszívódás Órákon tartó hatás
Gyors felszívódását Puha tapintás
Nagyon szeretem a terméket! Ha használom a szárazságnak nyoma sincs. :)
Nappalra használtam ezt a krémet reggelente. A leginkább az tetszett benne,hogy könnyen beszívódott.
Minden évszakban tökéletes védelmet nyújt a káros napsugárzások ellen és emellett hidratálja és védi a bőrt. A reggeli arcápolási rutin tökéletes befejezése. :)
Ez a krém tökéletes nappalra, mikor nem lépek ki a házból, de szükség lenne egy kis napvédelemre. (Télen sem feledkezhetünk meg róla!) Jó INCI, jól hidratál.
Nagyon tetszik, hogy egyben a nap káros sugarai ellen is véd, és nincs szükség külön fényvédelemre.
Ha nem hidratálok alá akkor sajnos kukacosodik.
Olyan napokon, mikor nincs smink az arcomon szuper, sminkeni rá sok lenne számomra. A 25 spf külön jó, kíváncsi lennék egy 50 spfes fényvédőre is a márkától.
Nekem száraz bőröm van, de ez a krém nagyon használ neki.
Naptej illatú és állagú, viszont minden amit nem szerettem a fényvédőkben, az ebben nincs! Nem ragad, nem marad fehér az arcom tőle, nem izzadom le mert tud lélegezni alatta a bőröm. Nem kell belőle sok, így sokáig kitart. Szuper termék, és örülök, hogy végre érzékeny bőrűeknek is van egy teljesen károsanyag mentes Termék.
Nagyon meg vagyok elégedve, hamar felszívódik nem hagy zsíros ragacsos érzetet a bőrön
Meglepően jó nappali arckrém, örülök, hogy a fényvédelem is megoldott egy krémben. Gyorsan beszívódik és könnyen építhető rá a nappali smink is. Abszolút újravevős.
Eddigi fényvédőimet nem igazán használtam, mert nem éreztem volna, hogy hidratál, és kellemes érzetet ad az arcomnak, és még mitesszeres is lettem tőle.???????? A nappali fényvédős CeraVe AM hidratáló arckrém bőrgyógyászok együttműködésével van fejlesztve, úgy, hogy nem mitesszer képző, 24 órás védelmet nyújt, és 3 alapvető ceramidot tartalmaz: niacinamid, hialuronsav, és cink-oxid. Olyan kényelmes puha érzetet ad egy csoda!???? Gyorsan szárad, könnyű felvinni, nincs fura illata, a kezemen is
Közepes textúrájú krémnek mondanám, nem hagy fénylő vagy ragacsos bőrt maga után. Önmagában és smink alá is tökéletes választás. Kombinált bőrömre csodásan működik. Jó szívvel ajánlom.
Testesebb termek, normal zsiros borre kicsit soknak erzodik elsore de szepen beszivodik. Teli napokra kivalo plusz pont a fenyvedos tartalomnak.
Viszonylag könnyű állagú krém, mégis nagyon jól hidratál és külön jó az SPF hamar beszívódik és nem kukacosodik, könnyen beilleszthető a rutinba előtte több termék is. Csak azért nem kap 5 csillagot, mert az spf 25 kicsit kevés, télen, borús időben használom csak.
Olyan érzés, mintha egy luxus terméket használnék, mindent tud, amit elvárok egy arckrémtől. Tökéletes felszívódás utóérzet nélkül, megfizethető áron.
Szimpatikus a termék, leginkább a fényvédelem miatt. Mindemellett jól hidratál és könnyen, gyorsan beszívódik.
Könnyen felszívódó, nem zsíros állagú, azonnal hidratáló hatású krém. A használata után a bőr egész nap sima és puha * Sokféle krém kipróbálása után ez végre bevált!
Régóta kerestem már egy jó fényvédőt, ami nem ragacsos, nem túl testes és így sminkelni és lehet rá. Végre megtaláltam. Reggel a sminkelés előtt az arcápolási rutinom részeként szoktam felvinni a bőrömre. Nagyon gyorsan felszívódik, mégis megfelelően hidratálja a bőrt, és könnyen lehet rá sminkelni, teljes mértékben láthatatlan, érezhetetlen. Biztosan ,,újravevős" termék, ajánlom mindenkinek.
Nagyon bejött a krém, szuper, hogy simán lehet rá sminkelni is és semmi utóérzetet nem hagy!
Bár én külön fényvédőt használok, ezt szoktam alá tenni, főleg télen, mert ilyenkor jobban kiszárad az arcom. Jól hidratál, kellően be is szívódik, de ha hozzá érek az arcomhoz, érzem, hogy rajta van. Egy kicsit fénylik, de ezt inkább ilyen egészséges fénylésnek mondanám. Az ára picit húzós, de ebből sem kell sok.
Pár napja használom ezt a krémet reggelente, nagyon szuper ez a fényvédős hidratáló , nem zsíros , könnyen elszívja az arcbőr, ami a számomra a legjobb, hogy smink alá is tökéletesen működik, nem pereg le.
Kérjük, értékeld a terméket!
Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.
Köszönjük az értékelést!
A CeraVe Hidratáló arckrém SPF 25 biztosítja a tartós hidratálást és segít egyensúlyba hozni az arc és a nyak bőrének védőrétegét. Széles spektrumú UVA/UVB-védelmet nyújt a bőrnek.
A bőrgyógyászok által kifejlesztett CeraVe Hidratáló arckrém SPF 25 tartós hidratálást biztosít és véd a káros UV-sugárzástól, miközben segít egyensúlyba hozni a bőr természetes védőrétegét. Ez a könnyű, nem zsíros arcápoló már egy használattal hosszan trató hidratálást nyújt.
Tulajdonságok:
• 3 alapvető ceramiddal: 1, 3 és 6-II & niacinamide-dal
• Hialuronsav: segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát
• Nem mitesszerképző formula: nem tömíti el a pórusokat
• Illatanyagmentes formula érzékeny bőrűek számára
Előnyök:
• 3 alapvető ceramid
Minden Cerave termék tartalmazza azt a 3 alapvető ceramidot (1, 3, and 6-11), amelyek segítenek egyensúlyba hozni és megőrizni a bőr természetes védőrétegét.
• MVE® Multivezikuláris Technológia
Folyamatos, ellenőrzött kibocsájtást biztosít a tartós hidratálásért
• Niacinamide
Segít megnyugtatni a bőrt
• Nem mitesszerképző
Nem tömíti el a pórusokat
Használata:
Minden reggel alkalmazza az arc és nyak területére.